Hesszeni Begyes

Bár elődeit - egyszerűen ,,paraszt-begyes" megnevezéssel - űhessen vidékén évszázadok óta ismerték és tenyésztették, az irodalomban elöszőr csak 1904-ben jelentkezett. Tenyésztői már 1912-ben egyesületbe tömörültek, de az első hiatalos leírása csak 1921-ben készült el.

A Hesseni és a Sziléziai begyes fajták közötti különbség abban az időben még minimális volt. Ma alakban és nagyságban az Ó-német begyes és a csattogó begyes között áll. Német területen a Csattogó és a Szarka begyes mellett a legkedveltebb fajták közé tartozik.

Összbenyomás: Élénk mozgású, 36-42 cm testhosszúságú, középmagas, erőteljes, igen jól fúvó, impozáns megjelenésű begyes fajta.

Testfelépítés, testtartás: Mély- és szélestestű, büszke-, meglehetősen meredektartású, igen erősen fúvó begyes.

Fej: Lekerekített, homloka enyhén ívelő. Napjainkban mindig simafejű. Korábban gyakoriak voltak a hegyeskontyosak, de előfordultak fésűsek is.

Szem: Fehéreké és barátrajzúaké sötét, egyébként a szivárványhártya narancsvörös. A szemgyűrűk keskenyek és a tollazat színének megfelelően perhamenszínűek vagy szürkék.

Csőr: Középhosszú, erőteljes. A sötétek (feketék, fekete-babosak, feketetarkák, fröcsköltfejű feketék és bagolyszürkék) csőre fekete, a kékeké és kovácsoltaké sötét, a pacsirtaszínűeké és fakóké viasszíntől halvány szaruszínű, a vörösöké, sárgáké, fehéreké, valamint a vörös és sárga jelzetteké viasszínű. Az orrdudorok enyhén fejlettek, fehére porozottak.

Nyak: Hosszú, a begy nagy, erősen felfúvott állapotan is jól illeszkedik a testhez. Minden oldala szépen lekerekített. Kiterjedése felfelé és előre a legnagyobb.

Mell: Széles és telt, még ha az erősen felfújt begy folytán rövidnek tűnik is. A mell és a begy között befűződés nincs.

Hát: Hosszú, széles, hátrafelé egyenletesen lejtő. Vállai szélesek és enyhén íveltek.

Szárnyak: Középhosszúak. Az evezőtollak szélesek és jól záródók. A leghosszabbak a faroktollak szélén fekszenek és azok végénél 2-3 cm-rel rövidebbek.

Farok: Középhosszú, inkább keskeny, mint széles, a hát vonalát törés nélkül követve a talajt csaknem érinti.

Lábak: Közepesen hosszúak, erőteljesek, kárminvörösek. A combok láthatók, bár a has tollazata a felső felüket fedi. A karmok színe a csőr színével megegyező.

Tollazat színe, rajza, szerkezete: A testhez jól simuló tollazat lehet: fekete, fehér, vörös, sárga, kék és fakó. Utóbbiak szalaggal vagy anélkül, pacsirtaszínű, kékkovácsolt, babos, tarka, fröcsköltfejű, bagolyszürke és barátrajzú.

Követelmény a telt színek mellett az élénk fény, elsősorban feketéken és fekete jelzetteken. A kékeken: világos, mákkék, a fakókon: a vörös és sárga legvilágosabb árnyalata kívánatos. Az előbbieknél keskeny fekete, az utóbbiaknál barnásfekete, a szárnyakat teljesen átfogó szárnyszalagok az előírásnak megfelelők. A babosak: fekete, sárga, vörös alapon, az egész test felületén egyenletesen elosztott fehér tollakkal tűzdeltek. Az evezők- és kormánytollak között fehérek nem fordulhatnak elő. A tarkák babosakéval megegyező alapszínén a szárnypajzsokon szabálytalan alakú fehér foltok találhatók. A nyak és a fej mindig tiszta fehér. A fröcsköltfejűek olyan egyszínű fekete, vörös vagy sárga galambok, amelyeknek a fejet borító apró tollai között egyenletesen elszórt fehér tollak vannak. A szárnyrózsásak olyan fekete alapszínű galambok, melyeknek szárnyfedőin fehér szárnyrózsa vagy fehér folt, vállukon pedig fehér szívrajz fordul elő. A barátrajzúak a fehér fejen és evezőtollakon kívül teljesen színesek.

Súlyos hibák: Gyöngyszemek vagy vörös szemgyűrű, előírásnak meg nem felelő csőrszín. Rövid nyak, kicsi vagy szabálytalan begy, gyenge fúvási készség. Vékony törzs, hosszú hátsórész. Túl hosszú evezők és farok, logó szárnyak. alacsony testtartás, tollas láb, a feketék, kékek és kovácsoltak világos karmai.

Enyhe hibák: Az előírtnál meredekebben ívelő homlok, enyhén lapos fejtető, kis befűződés a mell és a begy között.